- Szia Ákos!
- Szia Blog! Rég láttalak!
- Ezt én is mondhatnám: merre jártál ily hosszú ideig, és miért hanyagolsz engem? Így kell bánni egy hozzám hasonló bloggal?
- Sajnálom, hogy eddig távol voltam, de most meglátogattalak, te is láthatod.
- Na persze, biztos ez is egy villámlátogatás lesz, mint az előzőek voltak...
- Villám vagy sem, örülj, hogy ittvagyok.
- Nem szeretsz engem igazán, így van Ákos?
- Így van, tényleg nem szeretlek.
- Akkor mondd, miért látogatsz meg mégis?
- Mert gondoltam rád, és megjött a kedvem egy kis beszélgetéshez veled.
- Szóval csak úgy, ha kedved tartja, erre jársz? Ennyit érek?!
- Ennyit, és nem többet.
- Kegyetlen vagy.
- Csak elmondom az igazságot.
- Ahogy akarod... Ha már idejöttél, legalább mesélj valamit.
- Mesélek, hidd el, hisz ezért jöttem.
Már félprofin kiképeztem magam kémiából, a fejemben furcsa jelek ugrálnak, amiket a szakértők molekulaképletnek szoktak hívni. Rohanunk az érettségi felé.
Rendet raktam a szobámban, és kiderült, hogy az asztalom kétszer olyan széles, mint amilyennek amúgy látszik. Amúgy ez kit érdekel?
Fáj a torkom, nem vagyok benne biztos, hogy mitől: szombat délután voltam a Clark Ádám téren Anitával párnacsatázni. Kétszáz lelkes önkéntes csépelte egymást. A fegyvernemek: egykezes párna, kétkezes párna, dual-wield (két egykezes párna). A csata végére mindenki úgy nézett ki, mint egy tyúk. Vagy kakas. Vagy valami, aminek tolla van. A téren pedig térdig ért a vastag hótakaró. Vagy toll. Mindegy.
Tehát a torokfájás vagy amiatt van, mert sok pihét nyeltem, vagy mert egyszerűen beteg leszek.
Reklámrovat:
https://www.youtube.com/watch?v=SOus9C0xEOU
(Jé, ezen én is rajta vagyok:D)
(Jé, a Hős, Bátor és Rettenthetetlen Párnacsatár Aniiiiiiiiiiita!:P)
Nos tehát, ez volt a szombat délutánom.
Mesélhetnék még a kisebb gondjaimról és bajaimról, de felesleges, hiszen most olyan jó minden. Nyugodt, csöndes és békés. Szerdán elmegyek osztálykirándulni, ami lehet, hogy egy részeges esemény lesz, de lehet, hogy vizipipázós, erdőjárós. De inkább egyszerre mind.
Visszajövök, még egy hónap érettségiig, azután nyár: Robi visszatér közénk, letöltötte egy éves száműzetését.
Reménykedve nézünk szembe a jövővel: nincs, ami megállítson.
- Ez nem volt túl hosszú beszámoló.
- Ez pont annyi volt, amennyit szerettem volna mondani.
- Tehát most elmész és megint nem látlak egy jó ideig, így van?
- Így, kedves blogom, így.
Kis József voltam, vagyok és még leszek is.
Utolsó kommentek